Múlékony az előny az állami szektornál

2019. október 11.

A technikai innováció ma még inkább az állami egészségügyet jellemzi, míg a magánszektor a szervezésben teljesít jobban – állítja Kővágó Károly, aki hazánkban az egyik legnagyobb medikai rendszerszállító cégét, azAsseco Magyarországot vezeti.

Egy a Portfolio-n megjelent interjúban Egy az egészségügyi innovációt illető hazai keresletet firtató kérdésre Kővágó Károly úgy fogalmazott: a kórházak sajnos ma nem jelentenek fizetőképes keresletet. Komoly probléma a napi működésből fakadó stabilan nagy adósságállományuk, az intézmények mindössze tizede képes a számlákat határidőben fizetni. Mindez jelentősen kihat a piacon működő vállalatok innovációs képességére is, hiszen emiatt az abba történő beruházáshoz a vállalaton belül nem áll rendelkezésre elegendő forrás, azt azon kívül kell megtalálni.

Az Asseco Magyarország ezt a maga részéről  pályázatokkal teremtette elő az elmúlt időszakban, így 2017 ősze óta folyamatosan dolgoznak „a jövő egészségügyi informatikai rendszerén, amely a betegellátási folyamatokban, körülményekben érezhető változásokat, fejlődéseket is figyelembe veszi és ad hozzá informatikai támogatást”.

A szektor technikai színvonaláról egyébként úgy vélekedik a vezérigazgató, hogy „az állami és magánegészségügy technológiai fejlettsége között egyelőre még nincs nagy különbség, sőt jelenleg a közegészségügy előrébb jár. Az állami intézményekben az elmúlt időben jelentősen javult az eszközök életkora. A legkorszerűbb, legprecízebb (és persze ezáltal a legdrágább) technológia eszközök ma az állami egészségügyben vannak. Ezek olyan diagnosztikai és műtéti eljárásokat tesznek lehetővé, amelyek a magán egészségügyben nem elérhetők.

A páciensek választása elsősorban nem a fejlettebb technológia, hanem a zsúfoltság elkerülése, a rövidebb várakozási idő, a szolgáltatás jellege, a pácienssel való törődés minősége és a rájuk fordított idő mennyisége miatt esik a magán egészségügyre. Az állami egészségügynek, ha versenyezni akar a magán egészségüggyel, akkor ezeken a területeken kellene jelentősen fejlődnie.

(Forrás: Portfolio)

Segítség