„A magyar roma populáció egészségügyi, szociális és társadalmi jellemzői és a felzárkóztatás lehetőségei” címmel közölt a Magyar Tudomány 2019/11. lapszáma egy több részből álló összeállítást. A cikksorozat a Magyar Tudományos Akadémia Környezet és Egészség Osztályközi Állandó Bizottsága, a Megelőző Orvostudományi Bizottság és a Magyar Környezetvédelmi Egyesület „A magyar roma populáció egészségügyi, szociális és társadalmi jellemzői és a felzárkóztatás lehetőségei” címmel (2018.05.31.) szervezett ülésen elhangzott előadások kibővített összefoglalóit tartalmazza.
A kiadvány összeállításának bevezetőjét jegyző szerzők, dr. Vokó Zoltán és dr. Poór Gyula szerint a magyarországi roma lakosság egészségi állapota évtizedek óta különösen kedvezőtlen, és elmarad a többségi társadalom nemzetközi viszonylatban egyébként is rossz egészségi mutatóitól. Ez a kedvezőtlen kép az egészségi állapotot közvetlenül meghatározó életmódbeli és környezeti tényezőkben is tükröződik, ahogy ezt az elmúlt évtizedek kutatásai világosan bemutatták. A helyzet javítása nem tűr halasztást. A fentiekből fakadóan érdemi, lényegi változás csak széles körű, tudományosan megalapozott, kitartóan, következetesen, éveken-évtizedeken keresztül végigvitt társadalompolitikai, oktatási, foglalkoztatási, fejlesztési intézkedésekkel, programokkal lehetséges. Emellett az érintettek bevonásával kialakított és megvalósított, a hátrányos helyzetű, esetenként speciálisan a roma lakosságot célzó egészségügyi, egészségfejlesztési programoknak is van létjogosultságuk, de önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy tartós, nagy léptékű, a lakosság széles tömegeit érintő változást hozzanak.
Ádány Róza és Sándor János közleménye sokrétűen mutatja be a roma lakosság egészségi állapotát, és felhívja a figyelmet arra, hogy a kép jóval árnyaltabb annál a sommás megállapításnál, hogy az rosszabb, mint az átlaglakosságé.
Kósa Karolina és Kőműves Sándor írása az egészségegyenlőtlenség szakterületén kevésbé jártas olvasóknak kiváló bevezetőt ad a kérdés fogalmi rendszerébe, és ráirányítja a figyelmet a probléma globális jellegére.
Petrányi Győző nagyon specifikus területtel foglalkozó közleménye rávilágít arra, hogy az egyes etnikumok genetikai sajátságainak ismerete hozzájárulhat a hatékonyabb egészségügyi ellátásukhoz; az etikailag érzékeny terület tudományos kutatás etikai szabályait betartva végzett kutatásoknak van létjogosultságuk és lehet közvetlen társadalmi hasznuk.
Nagy Emese közleménye tudományos igényességgel mutatja be a hazai közoktatás jellemzőit, az iskolai szegregáció jelenségét, azt a hazai környezetet, amelyben a hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók számára kialakított oktatási modelljüket sikerre tudták vinni. A hejőkeresztúri iskolában a Stanford Egyetemről adaptált gyakorlatot vittek sikerre. A programot ma már közel százötven iskolában alkalmazzák.
A négy kiváló tanulmány ugyan csak egy-egy kis szeletét tudja megvilágítani az egészségegyenlőtlenségek és azokon belül a roma lakosság egészségproblémáival kapcsolatos témáknak, de felhívják a figyelmet arra, hogy rendelkezésre állnak azok a tudományos eredmények, amelyekre támaszkodva ezen a területen fejlődést lehetne elérni.
(Forrás: Magyar Tudomány)