Idén is két díjat adtak át a fogorvostan-hallgatóknak

A Medicina Fórum díjátadó gáláján, 2024. november 19-én ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság által alapított két díjat, amelyre fogorvosi tanulmányokat folytató hallgatók pályázhattak. A pályázatra beérkezett pályamunkákat a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség, az Orvos Szakmai Kollégium, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság, valamint a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége bírálta el.

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság 2023-ban alapította meg Az Év Fogorvosi PhD-hallgatója díjat a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet és a MindentMent Fogászati Rendelők hálózat támogatásával. A zsűri értékelése alapján idén ezt a díjat dr. Mózes Adél Eszter, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központ PhD-hallgatója vehette át. Pályázati anyagát a zsűri egyöntetűen támogatta. Világosan érvelt amellett, hogy az annotáció az oktatási rendszer szerves részévé váljon, mivel jelentősen hozzájárul a hallgatók mélyebb tudásához és a tananyag elsajátításának hatékonyságához, ezáltal fokozva az oktatás minőségét és a diákok tanulási élményét.

Az Év Fogorvosi PhD-hallgatója díjat a MindentMent fogászati rendelőhálózat ajánlotta fel.

A MEMT által 2022-alapított Az Év Fogorvostan-hallgatója díjat idén Leskó Eszter Rózsa, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának negyedéves hallgatója nyerte el a zsűri döntése alapján. Leskó Eszter Rózsa a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesületének tagja, részt vesz prevenciós és szűrőprogramokon, így az Egészségpart Balatonon is. Pályamunkájában a szájegészség és az általános egészség közötti szoros kapcsolatot, kampányában a szájhigiénia elhanyagolásának következményeit mutatta be, valamint az, hogy hogyan előzhetők meg egyszerűen a komolyabb betegségek.

Az Év Fogorvostan-hallgatója díjat a Radio Dental ajánlotta fel.

Gratulálunk a díjazottaknak!