Barabási Albert-László hálózatkutató a Portfolionak adott interjújában beszél arról az új projektjükről is, amelyben adatbányászatot és mesterséges intelligenciát is bevetve kutatják: mi van a falatban?
Az interjúban felidézik, hogy a kutatócsoport a minapi Nature-beli publikációjában már elvégzett egy összegzést, miszerint 28 ezer molekula létezik, amit a táplálkozással viszünk be a szervezetünkbe. Most jön az a vizsgálati fázis, amiben pontosan megállapíthatják, hogy egyes élelmiszerek ezek közül melyeket tartalmazzák.
A felhasználni tervezett módszer – a tömegspektrometria – ugyan régóta rendelkezésre áll, de önmagában nem alkalmas arra, hogy megmutassa, pontosan mely molekulákból tevődik össze az adott étel. Arra viszont alkalmas – mondja az interjúban Barabási Albert-László -, hogy ha van egy sejtésünk, akkor feltegyük a kérdést, hogy az adott molekula benne van-e valamely ételben és aztán ezt megnézzük akár 10 ezer élelmiszerben.
„Az a tervünk tehát, hogy adatbányászattal, mesterséges intelligenciával és bioinformatikával megjósoljuk, hogy minek kellene lennie az élelmiszerben, majd tömegspektrometriával ellenőrizzük. Mindezt addig csináljuk, amíg a feltételezés és az ellenőrzés nem konvergál egymással.”
A kutatás célja nem csupán az elfogyasztott ételek összetételének a megismerése, hanem – s ez a legizgalmasabb – annak megértése, hogy melyik molekulának milyen egészségügyi hatása van. E feltételezéseket – amelyekre majd étrendeket, diétákat lehet alapozni – végül klinikai vizsgálatoknak vetik alá.
További részletek a Portfolio oldalán, kattintson ide!