Ötödéves orvostanhallgató nyerte el az idei Év Medikusa díjat

A Medicina évkönyv szakmai partnere, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság négy éve alapította meg az Év Medikusa díjat. Ezzel a díjjal azokat a medikusokat jutalmazzák, akik kiváló tanulmányi eredményükön felül tudományos és közéleti feladatokat is végeznek.

A díjat ‒ amelynek elbírálásában a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség, az Orvos Szakmai Kollégium, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége vett részt ‒ idén a Semmelweis Egyetem ötödéves hallgatójának, Stubnya János Domonkosnak ítélték oda. A hallgatói közéletben aktív szerepet vállaló pályázó a HÖK-ben korábban alelnökként, szenátorként tevékenykedett, a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének (BOE) elnöke volt, jelenleg pedig elnökhelyettese. A tudományos életben nem kevésbé aktív: az AITK-n intenzív terápiás, az EMK-ban pedig TDK-hallgató, de dolgozott segédápolóként, a COVID-pandémia alatt pedig a mentőszolgálatnál önkéntesként segítette a mintavételezést. Külföldi tapasztalatokat is szerzett: járt szakmai gyakorlaton Rómában, idén pedig Japánban.

Az Év Medikusa díj átadására a 2023. december 7-én megtartott IME Menedzsment és leadership konferencián került sor.

 

A díjat átadta (b-j): Dr. Joó Tamás, a MEMT elnökhelyettese és Dr. Prof. Gaál Péter, a MEMT elnöke. Középen a díjazott: Stubnya János Domonkos.