Az IME Egészségügyi vezetők szaklapja, tudományos folyóirat alapítója és első tulajdonos-lapmenedzsere, Tamás Éva emléke előtt tisztelegve 2021-ben az IME és a MEMT díjat alapított a Hartmann-Rico Hungária Kft. támogatásával fiatal szerzők és konferenciaelőadók számára. Meggyőződésünk, hogy ezzel a gesztussal hozzá tudunk járulni Tamás Éva emlékének megőrzéséhez, amit jövőbeni díjazottjaink is magukkal visznek majd.
Az IME 2025/2. számában megjelent cikkével Molnár Zoé elnyerte a 2024-es Tamás Éva Publikációs Emlékdíjat. „Urológiai nagyműtétes betegek prehabilitációja – Megvalósíthatósági vizsgálat, avagy hol van a műtéti felkészítés helye a magyar egészségügyben” című szakcikke a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja által közösen szervezett projekt: a nagy megterheléssel járó kismedencei műtétek előtt álló betegek multidiszciplináris támogatását és a program megvalósíthatóságának felmérését mutatja be.
A díjhoz ezúton is gratulálunk Molnár Zoénak!

