Dr. Bagdy-Bálint Réka a 2024-es Tamás Éva Publikációs Emlékdíj nyertese

Az IME Egészségügyi vezetők szaklapja, tudományos folyóirat alapítója és első tulajdonos-lapmenedzsere, Tamás Éva emléke előtt tisztelegve 2021-ben az IME és a MEMT díjat alapított a Hartmann-Rico Hungária Kft. támogatásával fiatal szerzők és konferenciaelőadók számára. Meggyőződésünk, hogy ezzel a gesztussal hozzá tudunk járulni Tamás Éva emlékének megőrzéséhez, amit jövőbeni díjazottjaink is magukkal visznek majd.

Az IME 2024/1. számában megjelent cikkével dr. Bagdy-Bálint Réka elnyerte a 2024-es Tamás Éva Publikációs Emlékdíjat. „A strukturált leletezés jelentősége az egészségügyben” című szakcikke a digitális egészségügy egyik fontos kihívását: a strukturált adatok elérhetőségét járja körül, amelyhez szabványosított leletezőrendszert is fejlesztettek a SE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján.

A díjat a 2024. decemberi IME konferencián átadta: Dévényi Dömötör az IME alapító tagja, Benkő Aliz, a Hartmann-Rico Hungária Kft. értékesítési vezetője és dr. Palicz Tamás, a MEMT alapító tagja.

A díjhoz ezúton is gratulálunk dr. Bagdy-Bálint Rékának!