A 45. Medicina Konferenciához kapcsolódva a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság negyedik alkalommal hirdette meg az Év Medikusa Díjat és az idén először az Év Fogorvostanhallgatója Díjat. A 400.000 forintos pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, akik legtöbbet tesznek az emberekért, a közösségért. A beérkezett pályázatokat a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség, az Orvos Szakmai Kollégium, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság és a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége bírálta el.
AZ ÉV FOGORVOSTANHALLGATÓJA
Kreuter Patrik Krisztián a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának ötöd éves hallgatója lett a 2022-ben az év Fogorvostanhallgató Díj nyertese. Harmadévesen kora óta részönkormányzati elnökként (újabb nevén kari vezetőként) képviseli a magyar fogorvostanhallgatókat a Kari Tanácsban és szenátorként részt vesz az egyetemi munkában. Kiváló tanulmányi eredményei, a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika majd a Fogpótlástani Klinika TDK-saként és a Klinikai tehetséggondozó programban való részvételével szakmai elhivatottságát már többször bizonyította. A digitális fogászat technológiai fejlesztéseit folyamatosan nyomon követi,ez évben Q1 publikációja is megjelent a témában. Tudományszervezői és tudományos közösségi aktivitás terén is kiemelkedik kortársai közül.
AZ ÉV MEDIKUSA
Orbán Gábor a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának végzős hallgatója. 4 éven keresztül volt az egyetem Élettani Intézetének kutatója, 2020 óta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szív Elektrofiziológiai Munkacsoportjának tagja. Jelentős a tudományos publikációs munkája. Közéleti és egészségfejlesztő programban önkénteskedik: a Hallgatói Önkormányzat Szociális Bizottságának tagja, a European University for Well-Being, a „Mozdulj Semmelweis!” és a Zöld Egyetem projektekben is közreműködik. Tagja a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programnak és a Semmelweis Egyetem Kiválósági Listájának, 2021-ben a Semmelweis Ignác Szakkollégiumba nyert felvételt. Idén a Nemzeti Tudósképző Akadémia ösztöndíjasának választották. Önkéntes munkával segíti a járvány elleni védekezést.
Gratulálunk!