Koronavírus-járvány: hogy érinti a magánszolgáltatókat?

Mind az állami, mind pedig a magánszolgáltatóknál nagy változásokat hozott a koronavírus-járvány európai terjedése, egyelőre operatív szinten, de várhatóan a strukturális és stratégiai szintű átalakulások is előjönnek – vetítette előre Végh Attila a Portfolio-nak adott interjújában a koronavírus egészségügyi ellátórendszerekre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

A svéd Capio és a kelet-európai régióban érdekelt Panta Hospitals korábbi elnök-vezérigazgatója az interjúban beszélt arról, hogy Nyugat-Európában milyen döntéseket hoztak a felkészülés érdekében, részletesen ismertetve Anglia példáját, de azt is előrevetítette, hogy a járványügyi helyzet hogyan írja át a magánszolgáltatók térképét. Úgy véli: a pandémiás krízis után várható recesszió még nagyobb hatással lehet a magánegészségügyi szolgáltatók piacára.

Az egészségügyi szakember szerint három fontos tanulsága van az ellátórendszerekre nézve a mostani helyzetnek.

A jövőben minden kontinensen fel kell készülni az olyan globális járványokra, ami hetek alatt milliókat fertőzhet meg.

A magánintézmények számára tanulság, hogy az egészségügyi piac sem bombabiztos, és megrendülhet külső hatásokra.

A magán- és az állami rendszernek sokkal szorosabban együtt kell működnie a jövőben, nem csak járvány idején.

Azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek valós klinikai szükségleteket elégítenek ki, a piaca relatíve gyorsan helyre fog állni. Ilyenek az ortopédiai műtétek, a daganatos műtétek, a szürkehályog műtétek. Talán azért is, mert az állami oldalon a mostani korlátozások miatt hosszabb várólisták várhatóak. Azok a beavatkozások, amelyeknél a műtéti indikáció nem csökkenti nagyban a beteg életminőségét, de relatíve költségesek, gazdasági recesszió miatt visszaesnek. Ide tartoznak a lézeres szemműtétek, a plasztikai beavatkozások vagy a menedzsmentszűrések.

 

Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el! A magyarországi magánszolgáltatók vezetőinek nyilatkozata pedig itt! 

(Forrás: Portfolio)