Ma már nem kapacitás-, hanem eredmény-alapon kellene finanszírozni a kórházakat – vélekedik a Portfolionak adott interjújában Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Meg tudná-e mondani pontosan, ha a pénzügyminiszter megkérdezné tőle, hogy mennyi hiányzik az intézmények finanszírozásából? – szólt az interjú egyik kérdése, amire Ficzere Andrea így válaszolt:
„A megkérdezettek zöme szerint kéthavi finanszírozás biztosan hiányzik, ugyanakkor semmi értelmét nem látom addig forrásbevonásnak, amíg nem változtatunk az ellátórendszer szerkezetén és szabályozásán, illetve nem történik meg a régóta várt kódrevízió. Teljesen érthető a politika véleménye, miszerint a jelenlegi folyamatos elszivárgás mellett nem érdemes pénzt tenni a rendszerbe.”
Később részletezi is a szükségesnek tartott változtatásokat, s közöttük megjegyzi: „Kicsi ország vagyunk, ha oda koncentrálnánk az erőinket és a finanszírozást, ahol a valódi igény jelentkezik, illetve megoldott a magas színvonalú akut betegellátás, sokat javulna a betegbiztonság. A teljesítményvolumen-korlát is rég idejétmúlttá vált, hiszen ma már nem kapacitás, hanem eredmény alapon kellene finanszírozni. Ezzel elérhetnénk, hogy azokat az intézményeket pozicionáljuk, ahol a szakmaiság és a szervezettség megkérdőjelezhetetlen, és amelyeket a betegek is respektálnak. ”
Ennek érdekében „a finanszírozás átalakításánál fontos szempont lehetne, hogy ‘a beteg hátára kössük a forrást’, azaz lehetővé tegyük a számára, hogy azokat az intézményeket választhassa, amelyek színvonalas, biztonságos, és ilyen módon megfelelően finanszírozott ellátást végeznek. Így a pénzköltés hatékonyabbá válna, hiszen kevesebb, de nívós intézmény kapná a finanszírozást.”