A kormány egészségügyet átalakító nyolc pontjáról adott interjút az mfor.hu-nak Kovácsy Zsombor, egészségügyi szakjogász.
A Magyar Közlöny december 23-i számában jelent meg az a karácsonyi meglepetés-csomag, melyben az egészségügy régóta halogatott és várt reformjára utaló rendeleteket olvashatjuk. Sokak szerint nem véletlen, hogy a kormány karácsonyra időzítette ezt az intézkedéscsomagot, de Kovácsy Zsombor nem lát ebben különösebb taktikát. Az egészségügyi jogász az mfor.hu-nak adott interjújában arról beszélt, minden évben az év vége a központi források biztosításának időszaka, a következő évre szóló nagy változásokat is gyakran ilyenkor öntik jogszabályba.
Az egészségügy átalakítását célzó nyolc pont az eddigi megfeneklett elképzelésekkel szemben átfogó, lehetőséget ad az egészségügyi rendszer modernizációjára – véli, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy véghezviteléhez elkötelezettség és komoly módszertani megalapozás is szükséges. Ha egészségügyi reformanyagként tekint rá, akkor legfontosabb erősségként a meglévő struktúra helyett a szükségleteken alapuló finanszírozási elveket és a korszerű ellátási formák (ide érthető egyebek mellett a telemedicina) elterjesztésének igénye. Hátránya a finanszírozási szemlélet kizárólagossága, pedig rendszer hiányosságai nemcsak ilyen jellegűek – állítja.
Kovácsy Zsombor a felsorolt intézkedések értelmezhetőségével kapcsolatban is bizakodó. Szerinte a vázlat szakszerű és – amennyire ebben a fázisban lehet konkrétan fogalmazni – egyértelmű. Az előírt megalapozó munka nyomán konkrét tartalommal való kitöltésük még nagy bizonytalansági tényezőt jelent, nem is beszélve arról, hogy kitart-e a lendület a pontokban megjelenő szemlélet gyakorlati keresztülviteléig. Bízik benne, hogy ezúttal komoly a szándék.