Rekordszámú résztvevő az Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferencián

Az idén 25 éves Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság jubileumi, XX. Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferenciáját minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte. A szakmai fórumon mutatkozott be a széles nyilvánosságnak az ágazatért felelős miniszter, Dr. Hegedűs Zsolt, valamint három államtitkár is jelen volt, Dr. Buga László, Dr. Porpáczy Krisztina, illetve Dr. Svéd Tamás.

Az előadások és kerekasztal-beszélgetések egyik központi témája az egészségügyi rendszer megújításának lehetősége volt. A program Dr. Sinkó Eszter előadásával indult, ezt a járó- és fekvőbeteg-ellátók szekciója követte, Dr. Buga László felvezetője után. Dr. Cserni István nyitotta meg az alapellátással kapcsolatos tematikát, amit szintén kerekasztal-beszélgetés követett.

Az ebédszünetet követően – nagy várakozások mellett – Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter lépett színpadra, hogy terveiről, szemléletéről ossza meg gondolatait. Ezt egy egészségpolitikai keresztasztal követte a miniszter részvételével, melyet követően a hallgatóság kérdéseire is bőven jutott idő.

Számos sajtóorgánum számolt be az eseményről, néhány ezek közül:

https://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/orszagos_leltarral_kezdodhet_a_rendszervaltas_az_egeszsegugyben

https://www.economx.hu/magyar-gazdasag/2026/06/23/hegedus-zsolt-egeszsegugyi-miniszter-ime-konferencia-atalakitas/

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20260623/hegedus-zsolt-le-akarjuk-bontani-a-feudalis-rendszert-a-magyar-egeszsegugyben-845142?amp

https://nepszava.hu/3326944_otszazmilliardos-reformmal-es-teljes-szemleletvaltassal-alakitana-at-az-egeszsegugyet-hegedus-zsolt

https://hvg.hu/itthon/20260623_hegedus-zsolt-egeszsegugy-atalakitasa-miniszterium-kivalasa-szakember-toborzas-konferencia-ebx