Rekordszámú résztvevő az Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferencián
Az idén 25 éves Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság jubileumi, XX. Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferenciáját minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte. A szakmai fórumon mutatkozott be a széles nyilvánosságnak az ágazatért felelős miniszter, Dr. Hegedűs Zsolt, valamint három államtitkár is jelen volt, Dr. Buga László, Dr. Porpáczy Krisztina, illetve Dr. Svéd Tamás.
Az előadások és kerekasztal-beszélgetések egyik központi témája az egészségügyi rendszer megújításának lehetősége volt. A program Dr. Sinkó Eszter előadásával indult, ezt a járó- és fekvőbeteg-ellátók szekciója követte, Dr. Buga László felvezetője után. Dr. Cserni István nyitotta meg az alapellátással kapcsolatos tematikát, amit szintén kerekasztal-beszélgetés követett.
Az ebédszünetet követően – nagy várakozások mellett – Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter lépett színpadra, hogy terveiről, szemléletéről ossza meg gondolatait. Ezt egy egészségpolitikai keresztasztal követte a miniszter részvételével, melyet követően a hallgatóság kérdéseire is bőven jutott idő.
Számos sajtóorgánum számolt be az eseményről, néhány ezek közül:
(balról jobbra) Dr. Pásztélyi Zsolt moderátor, Dr. Szondi Zita (OKFŐ), Dr. Böszörményi-Nagy Géza (MOK), Dr. Buga László (Egészségügyi Minisztérium), Dr. Tóth Gábor (MKSZ)
Dr. Cserni István (Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tagozat)
(balról jobbra) Dr. Cserháti Zoltán moderátor, Dr. Cserni István (Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tagozat), Dr. Végvári Tamás (OKFŐ), Dr. Vajer Péter (Semmelweis Egyetem), Dr. Soós Zoltán (MOK)
Dr. Hegedűs Zsolt (Egészségügyi Minisztérium)
(balról jobbra) Dr. Sinkó Eszter moderátor, Dr. Kovácsy Zsombor, Dr. Hegedűs Zsolt (Egészségügyi Minisztérium), Dr. Porpáczy Krisztina (Egészségügyi Minisztérium), Dr. Svéd Tamás (Egészségügyi Minisztérium), Dr. Orosz Éva (ELTE)
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.