Idén már 22. alkalommal rendeztük meg az IME Adatvezérelt egészségügy és kiberbiztonság konferenciát a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának szakmai támogatásával.
A 2024. április 25-én megtartott csúcstalálkozó központi témája volt az az átalakulás, amelyet a mesterséges intelligencia gyakorol az egészségügyi ágazatra.
A konferenciát a szakmai program két szervezője, dr. Palicz Tamás, a Semmelweis Egyetem intézetünk igazgatóhelyettese, egészségügyi kiberbiztonsági szakértő és dr. Joó Tamás, a MEMT elnökhelyettese, az adatvezérelt egészségügy hazai szakértője nyitotta meg.
A konferencián bemutatott Versenyképességi Stratégia különös figyelmet szentel az egészségiparnak, amelynek célja az exportképesség javítása és az adatvezérelt egészségügy fejlesztése.
Az egészségügyi vállalkozások számára pedig az Európai Bizottság NIS2 irányelve új szabályozási környezetet hozott létre a kiberbiztonság terén, az erre való felkészülés már jelenleg is zajlik.
A konferencián elhangzott előadások a kiberbiztonsági kockázatok mellett a mesterséges intelligencia által nyújtott szakmai lehetőségeket és kérdéseket tárták fel, többek között az egészségügyi szektor kihívásai, az EESZT által nyújtott fejlesztési és infrastrukturális lehetőségek, a nemzeti laborok egészségügyi digitális transzformációban betöltött szerepe és a gyógyszeripari kutatások szempontjából.
Ezen a napon került sor az idén tavasszal meghirdetett Hack4Cure Hackathon döntőjére is az Egészség mindenkinek témában. Az eredményekről és a nyertes csapatról itt számoltunk be.
Az egyes szekciókban elhangzó előadásokat kísérő élénk szakmai diszkusszió bizonyította, hogy a konferencia szakmai programja több szakterületetet is érintő témákkal, valós és jelentős problémákkal foglalkozott.
A konferencia sikerét számos médiamegjelenés támogatta; az EMK és a MEMT vezető szakértőivel, dr. Palicz Tamással és dr. Joó Tamással közel 50 darab cikk, tv- és rádióriport, valamint podcast készült.